A kávé, a kilátó és a boldogság

Szerző: Paróczai Márta

Ma, a reggeli második kávénkat a sarki bárban ittuk meg. Nem feltétlen a kávé miatt, hanem azért, hogy beszélgessünk a helyiekkel. Amint kértem a kávét, egy cortado-t és egy manchado-t (simán meg lehet inni cukor nélkül is) a bárban dolgozó hölgy (velem egykorú, szerintem családi vállalkozás lehet, eddig egy fiatal srác szolgált ki mindig, a fiuk lehet) egyből kérdezte, hogy kisebbet, nagyobbat…? Én is tanulok mindig, ezek szerint 11 óra tájt, amikor rendszerint az ember a második kávéját issza, nem feltétlen akar már bombabiztos napindítót, többen isznak  hígabb kávét.
A kávénk felénél járhattunk, amikor már messziről üdvözölt minket a tegnap délutáni úr a boltból. Egyből odajött hozzánk és érdeklődött milyen volt a sajt, majd elmesélte, hogy a görögdinnye amit tegnap vett a boltban, na az nem volt a legjobb, olyan furi íze volt (tenía un sabor raro), nem jót választott…. megkérdezte, hogy érezzük magunkat, de azért vegyünk nyugodtan dinnyét, nekünk biztos finom lesz. 
Aztán Gyuszinak eszébe jutott, hogy kérdezzem meg,  hétvégén, hogy lehet innen eljutni Rondaba (nem ronda, hanem nagyon szép hely, holnap megyünk, majd beszámolok az ottani élményekről is), mert busz csak hétköznap jár. (szinte mindenki kocsival közlekedik, 15 perc innen Ronda (a nagyon is szép kisváros). Itt a bárban, na jó, a helyi kocsmában, tuti tudják, valaki biztos vállal fuvart. Persze, hogy sikerrel jártunk, a telefonszám már ott lapul a zsebünkben. 
Utána felmásztunk a falu legmagasabb pontjára. Gyönyörű. Végre a hegyek mögé is láthattunk. Olajligetek és olajligetek… 
Útközben füge-és mandulafák kísértek bennünket. Meredek, minden zeg-zug meredek, de az utcácskák hangulata, a kilátás egyből feledteti a „tesi órát”. A fotók magukért beszélnek.
El sem tudom mondani milyen boldognak érezzük magunkat itt egy kicsit a világ végén, kedves barátságos emberek között.